2014. november 16., vasárnap

4.rész- /Összezavarva /

   - Minek köszönhetem a jelenléted?- mosolyodtam el.
   - Az ellenállhatatlanságodnak.- válaszolt hetykén, mintha csak az időjárásról beszélne. Meglepett a kijelentésével. -És annak, hogy meg szeretném kérdezni, eljönnél-e velem a karácsonyi bálra?-mosolygott ártatlanul és kivillantotta az összes fogát, a halvány zöld szemei csillogtak a vágytól. Éreztem a vérében az adrenint, izgult amiatt, hogy igent mondok-e. Igent mondtam volna akkor, ha biztos lennék, vele akarok menni, de ez sajnos nem igaz, van egy fiú, akit jobban szeretném, ha elhívna. Akaratlanul is a madrekárosok felé pillantottam és megláttam a szőke hajat, a világoskék szemeket, ahogyan engem pásztáznak, mintha csak minden rossz mozdulatomra ugrana. Jerome is felé fordult, de a fiú már nem volt ott.
   - Jerome, szívesen elmennék veled, de ha nem haragszol, még gondolkodom rajta.-mondtam neki őszintén, láttam rajta, hogy meglepődik, de nem sokáig foglalkoztatta a dolog.
   - Azért majd időben szólj, hogy ne kelljen egyedül mennem.-kacsintott, és egy féloldalas mosoly kíséretében kiment a teremből. Az emberek csak jöttek-mentek a teremben, egyesek beletették nevüket a Serlegbe, voltak akik csak nézték az eseményeket. Nem éreztem igazságosnak, hogy nem indulhatok a versenyen, hiszen elmúltam már nagyon rég tizenhét. Egy évszázaddal ez előtt történt.
   Hirtelen nyomást éreztem kétfelölről a padon, persze, hogy George és Fred voltak. Mindketten rám emelték a tekintetüket és vigyorogva néztek. A gondolataikat nehéz volt nem meghallani. Feléjük pillantottam és elmosolyodtam.
   - Nem.-közöltem egyszerűen, ők viszont nagy, kutyaszemekkel néztek rám. - Úgysem működne. -erősködtem, szinte biztos voltam abban, hogy Dumbledore rám vonatkozóan is tett egy bűbájt a Kupa köré. A fiúk viszont annyira erősködtek, hogy végül megadóan lelépdeltem a Serleg mellé, a kezembe adták a cédulákat a neveikkel. Tettem egy lépést a Kupa felé, átjutva a korellenörzőn és bedobtam a cédulákat. Azonnal hatalmas zúgolódás lett, hiszen ők úgy tudják nem vagyok tizenhét éves. Egy pillanattal később a Kupából kék fénnyel kirepült két cédula, én meg hátraléptem egyet. Egy mély hang szólalt meg a Serleg belselyéből:
   - Cherelle Cullen, az a szábály amely kimondja, hogy tizenhét év fölött indulhatnak csak a Tusán, rád is érvényes. Még akkor is, ha te nem vagy annyi.- mondta Dumbledore barátságos hangon, kissé elmosolyodtam.
   - Elnézést, professzor úr.- mosolyogtam huncutan. A nagy fény kialudt és csak pislákolt a kék láng. Harry, Ron és Hermione felém fordultak.
   - Még valami amit nem említettél?-vonta fel a szemöldökét Hermione.
   - Attól, hogy vámpír vagyok és elmúltam már egy századja tizenhét, nem jelenti, hogy Dumbledore eszén túljárok.-mosolyogtam. Éreztem Draco pillantásait magamon, hátrafordultam és úgy nézett engem, mintha nem értene semmit az ég-világon. A hűvös tekintetét rám szegezte és mintha csak mágnes lenne úgy vonzott a tekintete. Fogalmam nincs miért húz benne engem valami, de nem is érdekel, ha a sors úgy akarja, hogy az övé legyek, az leszek. S bár néha hiú ábrándok kísértenek, nem fogok rá akaszkodni, azt senki sem szereti.

                         ***

   A professzorok a Serleg termébe soroltak minket, mindenki padokra ülve várta az eredményeket. Dumbledore és a tanári kar mind egymással tanácskoztak, arról, hogy kik lesznek az esetleges versenyzők. Miután mindenki bevonult a terembe, Dumbledore végigvezette a kezét a gyertyák vonalán és azok sorra kihunytak, már csak a Kupa kék, hideg fénye vilagított meg mindent. A professzor felemelte a kezét és az első cédula a kezében landolt.
   Rápillantott aztan elkiáltotta magát: -A Dumstrang versenyzője Victor Krum!- a név hallatan Victor a levegőbe bokszolt örömében. A professzorokhoz sétált és beállt Igor Karkarov elé. A második cetli is kiröppent a Kupából.- A Beaxbatons versenyzője Fleur Delacour!- Fleur örömteljesen elmosolyodott és odaállt Olimpe Maxima mellé.- A harmadik és egyben utolsó versenyző pedig, nem más, mint... -tartott szünetet, míg az utolsó papírka is a kezébe röppent- Cedric Doggory, a Roxfort tanulója!-Cedric elvigyorodott és a barátai lökődésére odasétált McGalagony professzor mellé.
   -Megvannak a versenyzők!- mutatott Dumbledore a három fiatal felé. Valami furcsa erőt éreztem a Trimágus Kupa felől, mintha egy megmagyarázhatatlan dolog lenne készülőben, jól éreztem, mert Piton professzor is azt kezdte el kémlelni. Egy papír fecni szállt ki a Kupából, Piton pedig Dumbledore kezébe adta azt. Dumbledore zavartan pillantott a papírdarabra, aztán elkerekedett a szeme. Ahogy a névre gondolt, nekem is ugyanaz volt a reakcióm, lassan Harry felé pillantottam és kétségbeesetten lestem, hogy mit fog reagálni.
   - Harry Potter.- mondta Dumbledore, kissé megbicsaklott hangon, aztán újra kimondta a nevet, hangosabban. A teremben mindenki kivétel nélkül Harryre nézett. Lassan a vállára tettem a kezem és lágyan meglöktem őt. Még egyszer hátra pillantott és aztán McGalagony professzor mellé állt, aki megynugtató kézmozdulatokkal simított végig a fiú haján, olyan volt neki akár a saját fia. Dumbledore intett egyet a kezével és a kiválasztottak a tanáraikkal együtt vonultak be egy helyiségbe. Azonnal utánuk rohantam, már arról folyt a szó, hogy Harry maga dobta-e a Serlegbe a nevét vagy megkért valakit.
   - Nem kért meg senkit, sőt még csak nem is ő dobta bele.- védtem azonnal, minden szempár rám szegeződött, és a Harryén, Dumbledoreén és McGalagony professzorén kívül mindenki hitetlenkedve figyelt.
   - Hiszek neked, Cherelle.-bólintott az igazgató.
   - Én viszont nem.- fogott bele mondanivalójába Olimpe Maxima kisasszony - Nem hiszem, hogy a kis fruska igazat mondana. Miért bíznánk benne? Hiszen csak egy diák!
   - De a legkiemelkedőbb mind közül, mindenféle képpen.- kacsintott cinkosan Dumbledore, elmosolyodtam.- Teljes mértékben hiszek Cherelle igazában, viszont azt én sem tudom ki dobhatta a nevét a Serlegbe. Ha megkérhetlek próbáld kideríteni ki csinálhatta ezt.- nézett újból rám, bólintottam aztán távoztam.
   Ahogy kiértem, a tömegbe sodródtam, de gyorsan kivánszorogtam és a hálókörzet felé vettem az irányt. A klubbhelyiségbe érve nagy zavart észleltem, tudtam, hogy mind Harryn gondolkodnak. Még a Dumstrangosok is, akik között ott ült Jerome is, selytelmesen nézett zöld íriszeivel, amelyek olyan áthatóak voltak, hogy az ember azt hinné minden titkodat kiolvassa csak a szemedből. Elmosolyodtam mikor csak úgy elpirult. Miért kell olyan csodálatosnak lennie? És miért vagyok olyan szerencsétlen, hogy belezúgtam? A gondolatai biztosan rólam szóltak, mivel a lelki szemei elött én lebegtem, a barna fürtökben végződő hajammal, a türkíz szememmel, vörös ajkaimmal, és nem meglepő módon, pucéran, ahogy felé igyekszek. Megráztam a fejem és próbáltam másra gondolni, de nem ment, mind egyre az volt elöttem, hogy Jerome és én. Döntések közt vergődtem, tanácstalan voltam.
   A könyvet amit kinyitottam már vagy negyed órája bámultam, olvasás nélkül, ez Hermionénak is feltűnt, ezért enyhén meglengette elöttem a kezét. Felé emeltem a tekintetem.
   - Cherelle, téged elhívott valaki a bálra?- kérdezte, a lányokkal éppen erről beszéltek. Tegnap ment végig a sulin a hirdetés, hogy lesz majd egy karácsonyi bál, ami igazából elég távol van, de azért mindenki már készül rá.
   - Igen, de még gondolkozok. Hát titeket?- érdeklődtem egy aranyos mosoly kíséretében. A lányok azonnal mind mesélni kezdtek, hogy ki kit hívott meg, kiről tudják, hogy együtt mennek. Aztán egy komolyabb témára vergődtük magunkat, ha lehet így mondani. A ruha, csupa nagybetűvel, kivilágítva a Broadwayen. Ez amolyan lányos dolog, mindenki a legszebb akar lenni és a legjobb formáját akarja hozni, s bár a fiúk elintézik egy vállrándítással, mi lányok elég sokat vacilálunk ezen.- Nekem Alice elküldi majd a ruhát, mert ő meg Rosalie választják ki, még csak beleszólásom sincs, csak annyi, hogy fehér legyen.- ecseteltem, a lányok pedig minden figyelmüket nekem szentelték, ha lehet így mondani, imádtak. Ahogyan beszéltem, ahogy kinéztem, ahogy viselkedtem, mindent, nem csoda, vámpír vagyok és nem is hibáztattam őket e miatt. Félreértés ne essék, nem az imádatukért voltam velük, hanem, mert nagyon barátságosak és nyíltak voltak velem, az új "fura" lánnyal. Igen, eltelhetett már két napja annak, hogy idekerültem, sok helyen még mindig én voltam a téma, ami kissé zavart.
   A csevejünknek hamar vége szakadt, mert megérkezett Harry a klubbhelyiségbe, azonnal mellé álltam és anélkül, hogy akárkivel egy szót is váltott volna a szobájukba vezettem. Az ajtóban megszólalt:- Azt akarják, hogy résztvegyek, hogy legyek a negyedik bajnok.
   - Te az akarsz lenni?- kérdeztem.
   - Fogalmam sincs, úgy érzem meg kell mutatnom, hogy vagyok olyan jó, mint bárki más közülük, de félek ettől az egésztől. Mi van ha csak lejáratom magam?- fel tudtam fedezni a kétséget a szemében.
   - Te Harry Potter vagy, nem fogod lejáratni magad! Meg fogod mutatni, hogy a te is érsz annyit, mint a neved. Hogy kiérdemelted a rangod és büszke vagy erre, én hiszek benned Harry, ne kelljen csalódnom!- szegeztem rá az ujjam. Csak mosolyogva bólintott, majd bement a szobájukba, én is úgy döntöttem, hogy ideje aludni, ezért a szobánkba mentem. Átvettem egy bő pólót, ami az Emetté volt, aztán befeküdtem aludni.
   Hajnal tájt arra ébredtem, hogy a fiúk szobája felől nagyobb a zaj a megengedettnél, ami a csend. Ezért úgy döntöttem átmegyek "rendet rakni", felkötöttem a hajam és átvonszoltam magam. Az ajtó nyílására mindenki odakapta a fejét, csodálkozva néztek rám.
   - Fiúk, fél öt, miért nem alszotok?- kérdeztem nyújtozkodva.
   - Cherelle, sexi vagy.- kiáltotta oda nekem egy srác. Igaz meglepődtem, mégsem tudtam a fiúnak felróni, hogy hülyeséget mondott, majdnen az egész combom kilátszott. A srácok mind röhögésben törtek ki.
   - Nem erre a válaszra számítottam.- vontam fel a szemöldököm. Neville készségesen válaszolt.
   - Nem vagyunk álmosak, és el akartuk ütni az időt.- felelte szelíden. Elmosolyodtam miközben megforgattam a szemem.
   - Akkor ha megkérhetlek kicsit halkabban tegyétek ezt meg.- néztem végig rajtuk. Jerome újra azokon a dolgokon gondolkodott, és már kezd rossz hatással lenni rám ez a dolog. Miután kimentem a szobájukból csettintettem egyet és megjelent egy kis levél Jerome kezében. A gondolataiban olvastam, és ahogy észrevettem, meglepődött. Végigolvasta a két apró sort, majd ügyelve arra, hogy senki ne vegye észre, betette az utazó ládájába.

                          ***

   Mikor Harry visszajött a Nagyterembe egy levéllel a kezében, amit Siriustól kapott, elég vidámnak tűnt ahhoz képest, hogy most még Ron sem hisz neki. Azt állítja a vöröske, hogy Harry dobta a nevét a Serlegbe. Akárhányszor bizonygatja Harry az igazát, hogy nem ő volt, Ron nem hisz neki. Hermione és én még csak meg sem próbálunk beszélni vele ez érdekében, tudjuk, hogy nem sokra mennénk vele.
   A délutánt az udvaron töltöttem, olvasással, majd mikor az árkádok alatt siettem vissza a klubbhelyiségbe, már este volt. Így nem is láttam ki jön szembe, mert őszintén nem is figyeltem, ezért szegyénynek nekiütköztem. "Szerencsémre" fel is ütöttem, mire utcakölyköket megszégyenítő káromkodásba kezdett a szőke mardekáros.
   - Nem tudsz kicsit jobban figyelni?- kérdezte, majd rámnézve enyhült a tekintete.- Cherelle, nem vettem észre, hogy te vagy.- vakarta meg zavartan az állát, mikor felállt.
   - Az igazság az, hogy én sem nagyon figyeltem.- húztam el a szám szégyenlősen. Furcsa, a közelében mindig megmagyarázhatatlan érzés lesz urrá rajtam, minden egyes pillanatban mikor találkozunk, olyan, mintha akkor ismerném meg.
   - Meg akartam kérdezni, hogy eljönnél-e velem a karácsonyi bálra?- tette fel a kérdést, nem úgy ahogy Jerome, hanem olyan sármosan, mint aki tisztában van az adottságaival. S bár magabiztos volt, láttam a szemében a bizonytalanságot. Nagyot sóhajtottam, majd a szemébe néztem.
   - Engem már elhívott valaki, Draco, de nem mondtam neki igent, mert azt mondtam, gondolkodok. És ha őszinte akarok lenni, rajtad gondolkodtam, hogy elhívsz-e vagy sem, mert azt hittem akkor majd fogom tudni a választ, de nem. Őszintén nem tudom mit csináljak.- ingattam a fejem össze-vissza. Nem éreztem magam sose ilyen bizonytalannak. Itt állt elöttem a megtestesült tökéletesség és én nem tudtam dönteni. Sose voltam bizonytalan személyiség, mindig tudtam mit akarok, most viszont úgy érzem a fejem üres.
   - Ki hívott el?- kérdezte csendesen az elöttem álló szőkeség.
   - Jerome.-válaszoltam suttogva. Olyan arcot vágott, mint aki megvilágosodik.
   - Említette, hogy elhívna, viszont nem gondoltam volna, hogy megteszi.- bólogatott.- Úgy látom akkor lekéstem az első helyért járó díjról.- harapta be a száját. Abban a pillanatban hatalmas idiótának éreztem magam, szinte kínzott a vágy, hogy elordítsam magam, "Veled megyek, Draco Malfoy!", de nem tettem meg. Ő pedig keservesen nevetve rázta meg a fejét és visszaindult oda, ahonnan jött. Egy hirtelen ötlettől vezérelve utána szaladtam.
   - Draco!- kiáltottam utána, azonnal megfordult és rám nézett, öt lépés lehetett közöttünk, mégis tisztán hallottam a heves szívverését.- Ha megígérem, hogy veled táncolok, akkor úgy jó lesz?-kérdeztem bizonytalanul. Tudtam ez nem ér fel azzal, hogy vele megyek, de azt reméltem ez nem tántorítja el attól, hogy kűzdjön értem. Hirtelen megtette az utolsó kis távolságot is köztünk. A meleg hüvelykujját az arccsontomra téve, megbabonázva nézett szinte szürke szemeivel rám, végighúzta ujját az arcom vonalán, majd az államat megfogva válaszolt.
   - Minden álmom fölülmúlná, ha velem táncolna, Mrs. Cullen.- mormolta még mindig az arcom fogva. A hideg kirázott, annyi szenvedély volt ebben a mondatban. Szinte fájt, mikor elengedett, majd lassú léptekkel távozott, én pedig ott maradtam gyagyán mosolyogva a folyósó hideg falai közt.

   Mikor a klubbhelyiségbe értem, Harryt a kandallónál találtam. Odamentem hozzá, majd mikor megláttam Sirius arcát kirajzolódni a parázs közül, legugoltam hozzá.
   - Szia, Cher.-mosolygott rám Harry.- Sirius, Ő Cherelle, a vámpírlány.-elkuncogtam magam a megnevezésen.
   - Szervusz, Cherelle.- köszönt Sirius.
   - Örvendek.-mosolyogtam. A fülem hegyeztem minden zajra, mivel nem szabadott senki sem tudja, hogy Harry beszél valakivel. A fiúk körzete felől halk neszt hallottam, persze, hogy Jerome volt. Mialatt Harry és Sirius még mindig beszéltek, felrohantam a két háló közötti térre. Az ajtó nyílt, s én úgy tettem, mintha csak most érkeztem volna fel.
   - Szia, Cherelle, hát te?- kérdezte Jerome meglepődve. Megvontam a vállam.
   - Most jöttem vissza a könyvtárból.- hazudtam könnyedén.- Te?
   - Nem tudok aludni, és nem akartam a többieket zavarni a fénnyel, ezért gondoltam lemegyek.- vont vállat, s már indult is volna le, ha nem állok az útjába. Nem szabadott leengednek, ezért a mellkasára tettem a kezem, és az ablakhoz toltam.
   - Nem említettem, hogy veled megyek a bálra.- mondtam magabiztosan a zöld szemeibe nézve, azok pedig a szavamra felcsillantak. A keze a derekamra csúszott, majd mikor az ujjai a gerincem vonalára estek, kihúztam magam, így a mellkasom az övét súrolta. A szemei hol a szám, hol a szemeimet nézték, aztan egyszer csak megunta ezt a játékot, és lecsapott az ajkaimra. Hevesen csókolt, mintha most látna utoljára, mintha ez lenne az utolsó estéje velem. A kezem a hajába vezettem, a kezei felkutattám az egész hátam, ezért lennebb csúsztak a fenekemre. Nyelve bejutásért kiáltott, s mivel nem adtam meg, belemarkolt a fenekembe, mire a szám elnyílt és ő a pillanatot kihasználva befurakodott. Nem is bántam, egymás szenvedélyét élvezve álltunk ott egymásnak feszülve, de mikor a gondolatai más vizekre eveztek, kissé feszengtem a karjai között. Enyhén  el is toltam magamtól, majd meglepett szemébe nézve nyomtam egy utolsó puszit az ajkaira.
   - Remélem ez után tudsz majd aludni.- mosolyogtam rá. Kajánul elvigyorodott, majd felhúzta a szemöldökét és nevetve megrázta a fejét. A fejemmel az ajtajuk felé intettem, majd miután besétált, én is elmentem aludni.

                           ***
  
   Reggel Harry, Neville és én lementünk a tóhoz, Harry tanult, Neville a tavi növények között kutatott, én pedig a fákon ugráltam. Kellett az edzés, ezért egyikről a másikra szökkenve közlekedtem, Harry néha rám pillantott, hogy jól vagyok-e, Neville viszont azt hitte leléltem. Nem is nagyon figyeltem rájuk, viszont mikor három személy lépteit hallottam, figyelni kezdtem.
   - Mond meg neki!-utasította Ron Hermionét, majd taszított rajta egyet, s csendben állt tovább. Hermione odasétált Harryhez, majd ledarált neki egy hatalmas szöveget, aminek gondolom az volt a lényege, hogy Hagrid hivatja Harryt.
   Harry zavartan pillantott Mióra, majd megrázta a fejét.- Ebből semmit nem értettem.
   Hermione nagyot sóhajtott, majd visszasétált Ronhoz, majd vissza Harryhez.- Muszály az egészet elölről kezdjem?- Harry csak nemlegesen válaszolt- A lényeg, hogy Hagrid hivat.
   - Ezt Ron nem tudta volna elomdani?- intett a fejével a vöröskére. Ron felhúzta az orrát és a már mellette álló Hermione fülébe akarta súgni a választ, de ő félbeszakította.
   - Elég! Nem vagyok a baglyotok!- fakadt ki majd megfogta Ginny kezét- Gyere, Ginny, menjünk.- majd elviharzott, a sarkukban Ronnal. Egy kecses mozdulattal leugrottam a fáról. Harry vállára tettem a kezem.
   - Menj, fontos!- szoltam rá, majd a fejemmel arra intettem, ahonnan Hermioneék jöttek. Ő azonnal el is indult a nyomukba, mi pedig ott maradtunk Nevillel.
   - Azt hittem rég nem vagy itt.- mondta csendesen.
   - Pedig igen, csak edzettem a fákon.- válaszoltam, majd sóhajtottam egyet.- Vissza megyek, jössz?- kérdeztem, Neville bólintott, majd együtt elindultunk a klubbhelyiségbe.
   A délutánt a klubbhelyiségben töltöttem és feltűnően kerültem Jeromeot. Mikor Harry megérkezett, már rég mindenki aludt. Odasétált hozzám a kandallóhoz, majd leült.
   - Az első próba, sárkányok.- fújta ki a levegőt.- Hogy fogok én elbánni egy sárkannyal, Cherelle? Egy Dementort legyőzök vagy egy bűbájtant Pitonnal kibírok, de egy sárkány?!- rám nézett, majd feltette a kérdést:- Segítesz megásni a síromat?
   Kérdésére elnevettem magam, Harry akármennyire is parázik ettől a próbától, teljesíteni fogja, tudom.- Harry, nem lesz semmi baj. Odamész, nyersz aztán eljössz, és ugyanezt az összes próbával.- bátorítottam. Hittem benne, és ez erősebbé tette, tudta, hogy akármi is lesz, mi ott leszünk neki. Mindannyian.

                           ***

   Reggel az órák hamar elteltek, s nem is vettük észre mennyire eltelt az idő, csak mikor az udvaron keresztül követtem Harryt. Cedricet egy kisebb csoporttól félrehívva nagy kíváncsiságot váltott ki az emberekből. Én csak mellettük álltam és figyeltem. Harry elmondta neki, hogy mi lesz az első próba, majd indulni akart, de Cedric megfogta a kezét.
   - Harry, a kitűzők...-mutatott rá néhányra, amiket a diákok nagyja viselt-Nem is tudtam róluk, ha akarod megmondom, hogy ne hordják.-rázta a fejét sajnálattal a szemében.
   - Nem, semmi baj.-mondta Harry elhúzott szájjal, majd az árkádok felé igyekezett, de Draco és néhány mardekáros már kinézték maguknak, úgyhogy nem igen volt választásunk az eltűnés.
   - Potter, képzeld, Malfoy apja fogadott, hogy öt percig sem bírnád az arénában.-dicsekedett Crack, mintha csak a saját kőgazdag apjáról beszélne. Láttam Draco arcán, hogy nem igazán díjazza Crack dicsekedését, ezért gyomorszájon vágta a könyökével.
   - Kuss legyen, Crack.-szólt rá erélyesen.- Bocs, Potter.-elnézés kérését egy mosollyal díjaztam, amit ő azzal viszonzott, hogy elpirult. Harryvel tovább indultunk volna, ha Monstro nem akarta volna megátkozni Harryt, azonnal hátrafordultam, majd egy pillantással a földre kényszerítettem. A földön vonaglott, jajveszékelt és izzadt, mikor már úgy éreztem, abbahagytam és közelebb léptem, hogy rálássak az arcára.
   - Ha még egyszer megpróbálod megátkozni Harryt, magam tépem ki a karod a helyéből.-vicsorogtam rá.Sajnos nem pont jó időzítés volt, mert a nap pontosan az arcom közepére sütött, s ekkor szokott látszani a szemfogam. Nem kis meglepettséget váltott ki ez a kis "jelenetem". Azonnal az árkádok hűs árnyéka közé léptem, s mivel Harry elment mkrdon professzorral, én egyedül vágtam neki az utamnak a könyvtár felé. Azonban a tervem meghiusult, mikor egy kihalt folyosóra értem, Draco a csuklómnál fogva fordított maga felé, majd a szemembe nézett. Ez a pillantás olyan volt, mint eddig soha, undorodás, csodálkozás és meglepettség keveredett benne, és ezt nem tudtam hová tenni.
   - Mi zaklatott föl ennyire?-kérdeztem a szemem kissé összehúzva. Összehúzta a szemöldökét és elnyílt a szája. Abban a pillanatban tűnt a leggyönyörűbbnek, nem volt tökéletes, de nekem pont megfelelt, a maga kis tökéletlenségeivel együtt. S bár még mindig nem tudtam, hányadán állunk, igazán közel kerültünk egymáshoz.
   - Láttam valamit... a szádban... nem is tudom, hogy mondjam, mintha... hatalmas szemfogak lettek volna.- láttam, hogy összezavarodik, nem volt biztos a dolgában és nem akart tévedni, Ő soha nem tévedhet. Felvontam a szemöldököm és készségesen kinyitottam a szám, hogy lássa, semmi különös nincsen ott. Zavarodottan pillantott rám, majd a szeméből eltűnt a zavar és a nyugodtság vette át a helyét, majd nagyot sóhajtva szólalt meg:- Akkor tévedtem.
   - Mindenki tévedhet, nem te vagy az egyetlen akinek nem nézik el, ha hibázik.-mondtam csendesen.
   - A te szüleid is a legtöbbet várják el tőled?-csodálkozva nézett rám, a válaszom követelve.
   - Nem.-nevettem az arcába, hogy ezzel kissé oldjam a feszültséget. Előre nem vette a lapot, aztán mikor leesett neki, elnevette magát. A mosoly gödröcskék ellenállhatatlanná tették őt, s először láttam őt felszabadultnak.- Mennem kell, Harrynek szüksége van rám.-mosolyogtam rá. Szomorúan tekintett rám, aztán megfogta a kezem, megcsókolta és elment. A tette hirtelen ért engem, s bár nem voltam felkészülve rá, jól esett a kis gesztus.
   Nem tudtam Harry merre van, de renéltem megtalálom. Húsz perc után kiderült, hogy sikertelenül keresem, nem találom. Így inkább elindultam a klubbhelyiségbe, de semmi különöset nem észleltem, mindenki a holnapi tusára készül, mind nagyon izgazottak. Talán én vagyok az egyetlen akit annyira nem csigáz fel ennek az élvezete. Természetesen ott leszek, és szurkolok Harrynek. Úgy döntöttem elmegyek aludni, s az ágyamba bújva egyből elnyomott az álom.


   Hello, amigos! Nem rég történt, hogy részt hoztam, most itt vagyok egy újabbal. Remélem tetszett, ha igen, akkor komizzatok, iratkozzatok, stb... Imádlak titeket! ❤
Ölel titeket: *DoRcs

2014. március 9., vasárnap

3.rész -/A zongoraterem/

    Az egyik szünetben nyugalomra vágytam, ezért a folyósókon sétálgattam.Lépten nyomon az emberek megbámultak, minden rezzenésem figyelték.
    Egy viszonylag üres folyósóre érve az egyik terembe néztem, aminek a közepén egy versenyzongora volt, olyan mint ami otthon van.Körülötte pedig küloönféle hangszerek, gitárok, fuvolák, szaxofonok, dobok.Beléptem a terembe és egyenesen a zongorához ültem.Az ujjaim a zongora billentyűire téve megszólaltattam azt, nem mondhatni játéknak azt amit csináltam, de volt tehetségem a zenéhez, és mivel ilyen gyönyörű hallással is meg vagyok áldva, tökéletesen hallom mit rontok el és mit nem.Belefeledkeztem mindenbe ami körülöttem volt, csak játszottam, mintha megszűnt volna körülöttem a világ.Először lágyan, szomorú dallamokat játszottam le, aztán már valamivel eősebben és több érzelemmel.Teljesen átéltem a dalt, az övé voltam.
    A terem ajtaja felől léptek hallatszottak, ritmusosan, egyenletesen lépkedő tanuló, aki épp ide akar bejönni.Tovább játszottam, nem érdekelt az idegen aki erre jött.Egyszer csak kivágódott a kétszárnyú ajtó, és egy szőke fej lép a látókörömbe.Odakapom a fejem, hogy minél emberibbnek tűnjek.Egyenesen meglepődött mikor meglátott engem, világoskék íriszein belül a pupillája kitágult, ebből tudtam meg, hogy akar valamit tőlem.Közelebb lépked, óvatosan téve meg minden lépést, lassan végigmért, minden porcikámat jól megvizsgálva.
    -Cherelle, te mit keresel itt?-tette fel kérdését és leült mellém a székre.Éreztem ahogyan az ereiben folyik a vér, ahogy a szíve dobog, és azt is mekkora hibát követett el hirtelen, pedig csak leült.Arébb toltam magam a széken.
    -Csak nyugalomra vágytam.Hát te, Draco?-kérdeztem vissza.Láttam mennyire megfeszül, mikor a nevét mondtam ki.
    -Én minden szünetben itt vagyok.-a zongorát vizslatta, mintha olyan érdekes lett volna.-Szóval Griffendéles lettél...-sóhajtotta, nem tetszett nekem ez a sóhaj.
    -Igen, és örülök is neki, anyám forogna a sírjában ha megtudná máshova kerültem.Bár én annyira azt sem bántam volna.-vontam vállat-Zongorázol?
    -Néha, nem sűrűn, jó hely ez kiüríteni a fejem.A mindennapi fáradalmakat, meg minden egyebet.-felelte-Gondolom te viszont elég sokat, az egész folyósón hallani hogyan játszol.-megeresztett egy félénk mosolyt.
    -Hát igen, mikor otthon nem tudok aludni mindig zongorázom, a családból már csak én, Carlisle és Rose zongorázunk.Apám is zongorázott, csak őt megölték-csak úgy folytak belőlem a szavak, nem is tudtam hogyan, meglepően könnyen lehet beszélni Dracoval.
    -Sajnálom.
    -Nem kell-mosolyogtam keserűen-Egyébként nem értem a házak közötti külömbséget.Miért annyira meghatározó melyikbe kerülünk?
    -Így az intelligenciánk és a személyiségünk kulcsfontosságú pontját kiemelik belőlünk és csoportosítanak minket. Ugyebár a Griffendélt Griffendél Godrig, a Mardekárt Mardekár Malazár, a Hugrabugot Hugrabug Helga és a Hollóhátat Hollóháti Hedvig alapította. Ők is teljesen különböző egyéniségek voltak, a házaikba pedig azok kerülnek be, akiknek hasonlítanak a tulajdonságaik az övékkel. Ezért vagyok én a Mardekárban, te pedig a Griffendélben. Igazából inkább azon csodálkoznék, ha egy házba kerültünk volna.-tetszett ahogy olyan nyíltan beszél velem. Mintha nem számítana a köztünk lévő -egyértelműen a házakhoz kapcsolódó- különbség. Nem akartam, hogy végetérjen a pillanat, ami igazából nem jelenthet számára olyasmit, amit számomra. S bár én sem tudom, mit érezhetek iránta, azt tudom, hogy valami ellenállhatatlanul vonz benne.
   - Hálas vagyok, hogy elmondtad.-mosolyogtam rá.- Tudod, azt hallottam, hogy általánosságban nem vagy kedves az emberekkel. Velem akkor miért teszel kivételt?
   Egy pillanatig meghökkenve nézett maga elé, aztán megszólalt: - Nem tudom.- mondta, aztán egy kecses mozdulattal felállt és indulni látszott, de az ajtónál megállt és visszafordult.- Talán mert te más vagy.-kijelentésétől elállt a lélegzetem. Egy percig sem gondoltam volna, hogy ezt fogja mondani. Olyan volt, mintha csak egy illúzió lett volna, mintha nem is ő mondta volna, mintha nem nekem mondta volna. És megis, ott volt a tudat bennem, hogy ezeket a szavakat hozzám intézte. Mire mondthattam volna akármit is, eltűnt és helyette Harry állt az ajtóban.
   - Minden rendben?- húzta össze a szemöldökét. Szemében zavartság latszott. - Láttam Malfoyt kimebbi innen és azt hittem baj van.
   - Miért lenne baj? -mosolyogtam- Draco igen kedves volt velem.-sétáltam Harry felé és lassan kiértünk a folyósóra.

   Órák után, Hermionéval arra döntésre jutottunk, hogy benézünk a temebe, ahol a Trimágus Kupát tartják. Órák után átöltöztem, felvettem egy fekete harisnyát, egy fekete tudőrövidnadrágot, egy testhez álló sötétkék röviújjút és egy fekete bakancsot. A folyósókon végigvonulva minden szempár ránk szegeződött, nem zavart volna annyira ha nem lettek volna az idegesítő gondoltamenetek. "Ribanc", "olcsó", "könnyű vérű", igen választékosan fejezték ki nem tetszésüket. Hálát adtam az égnek, hogy végre a teremben voltunk. Azonnal megpillantottuk Ront, Harryt és Navillet, odasiettünk hozzájuk. A fiúk elég feltűnően bámultak meg, de nem bántam, addig amíg nem akarnak ágyba vinni. Megjelenésünk után minden fiú, aki egyszer is kontaktusba került Harryvel vagy Ronnal odajött hozzánk. A tény, hogy "az új csaj", jelen pillanatban én bejön a fiúk többségének tetszett. Egyszerre csak megjelent egy nagyobb társaság és nekem nagyobb térre volt szükségem, mint amennyi jelen pillanatban megadatott, ezért egy gyors "elnézést" elrebegve leültem egy hátsó padba. Csak szemléltem a tömeget, és elgondolkoztam, hogy olyan, mintha egy óriási család lenne. Mindenki legalább látásból ismeri a másikat, és ha elmennek egymás mellett minimum egymásra mosolyognak. A gondolataimból egy alak megjelenése zökkentett ki, aki leült a mellettem lévő helyre. Jerome volt az, a bolgár fiú, aki felőlem kérdezett Dracotól. Felé emeltem a tekintetem, ő magabiztosan mosolyogva nézett rám.
   - Minek köszönhetem a jelenléted?-mosolyodtam el.
   - Az ellenállhatatlanságodnak.- válaszolt hetykén, mintha csak az időjárásról beszélne.

   Hát ezt a részt is sikerült feltennem, egy nagyobb késéssel, de itt van. Nagyon remélem elnyerte a tetszésetek, a következő rész valamivel eseménydúsabb lesz. Még valami: nagyon nagy boldogsággal tölt el az, amikor meglátom, hogy mennyien nézték meg vagy kommenteltek a részekhez. Így szeretnék ezért is köszönetet mondani. Imádlak titeket! ❤❤
Ölel: *DoRcs

2014. február 12., szerda

2.rész-/Alastor Mordon/

    Már aludtam három órát , ezért muszáj volt felébrednem.Öt órakor viszont Hermioneét is fel kell ébresszem, hogy menjünk a könyvtárba.Nagyon idegesitett, hogy nem tudom mi köze van egymáshoz ifj. Barty Kupornak, Féregfarknak, és Alastor Mordonnak..A gondolataim mind csak e körül cikáztak, aztán azon vettem észre magam, hogy már öt óra.Odasétáltam Hermione ágyához és végigsimítottam a haján.
    -Hermione, kelj fel, öt óra.-suttogtam a fülébe, hogy másokat ne ébresszek fel.A szemhéját rebegtette, és egy kis idő múlva fel is ébredt.Álmosan tekintett körbe a szobában, aztán a tekintete megállapodott rajtam.
    -Máris öt óra?-kérdezte kómásan.Csak bólintottam.-Jó, akkor öltözök.-mondta, aztán kipattant az ágyból és a ruháihoz lépett.Én is felöltöztem, aztán elvettem a pálcám.
    -Ugorj fel a hátamra, gyorsabb lesz.-mondtam neki, ő készségesen felmászott a hátamra.Egy mozdulatból elrugaszkodtam, aztán szélsebesen a könyvtár felé vettem az irányt.Éreztem, hogy Hermione gyakran vesz levegőt és görcsösen kapaszkodik a nyakam körül.Gyorsan a könyvtár ajtajához értünk, ahol letettem.Benyitottunk az ajtón és én körbeszagoltam, nincs-e valaki a helyiségben, rajtunk kivül.
    -Figyelj, miért is vagyunk itt?-kérdezte Hermione kómásan.
    -Mert kell egy könyv, a tiltott részlegből.-mondtam, erre azonnal kinyíltak a szemei, nem is kicsire.  
    -És hogy fogsz oda bejutni?-kérdezte csípőre tett kézzel.Az ablak felé intettem, amin ha kimásznék, és a mellette lévőn meg be, pont oda jutnék ahova akartam.Mivel a könyvtárat, a tiltott részlegtől egy fallal van elválasztva, van a fel mellett egy ablak.Gyorsan odamentem, és kinyitottam az ablakot.Hermione csak nézett engem, ahogy az ablakon mászom kifelé.Ahogy kiértem, a lágy reggeli szellő az arcomnak csapódott, és a hajamat fújta össze-vissza.A másik ablak párkányára tettem a lábam, és benyitottam az ablakon.Egy kecses mozdulattal pedig a terembe ugrottam, nesz nélkül az elválasztó ajtóhoz siettem, és beengedtem Hermionét.Becsuktam mögöttünk az ajtót, és körülnéztem.Sehol egy lélek se, csak régi, poros könyvek, iratok, és tekercsek.
    -Lumos.-mondtam Hermionéval egyszerre.A pálcánk hegyén pedig pislákolni kezdett a fény.
    Körbekerültem néhány polcot, és megállapodtam az I betűnél, mivel egyértelmű, hogy ifj, Barty Kuport csakis itt találom meg.Nem kis időbe telt megtalálni két könyvet, amiben ír róla.Leültem egy székre és lapozgatni kezdtem.Igazából sok mindent találtam, vagyis mit nevezünk jelen pillanatban soknak?Hát, azt a tíz oldalt.Az ujjam a ferde betűs részre tettem.
    "A Sötét Nagyúr bukása után bűntársaival együtt elfogta, és a tiltott Crutiatus átokkal megkínozta Frank Logbottom aurort és feleségét.Igor Karkarov, egy másik Halálfaló azonban elárulta őt a minisztériumnak, mire pert indítottak ellene, melyet saját apja, Barty Kupor vezetett.Az ítélet szerint a varázslók börtönébe, az Azkabanba zárták.Édesanyja azonban, aki halálos betegként előre tudta, hogy meg fog halni, segített neki kijutni.Apja, Barty Kupor felesége kérésére hajlandó volt segíteni a szökést.Százfűlé főzet segítségével ifj. Barty Kupor és az édesanyja külsőt cseréltek, majd Kupor az apjával távozott az Azkabanból.A mostani tartózkodási helye meghatározótlan.Utoljára az Azkaban kapuja előtt látták, mielőtt hopporral el nem szökött." És ez csak a fele annak amit olvastam róla, az egész élete le van írva, amit Halálfalóként élt.Csak egy tiltott átkot nem használt, az Avada Kedavrat.Ami ugyebár nem kis felelősséggel jár.A  felelősség érzete viszont üti a nullát, szóval "hip-hip-hurrá".A másik amit megtudtam, hogy mennyi embert gyalázott meg, és varázsolt el.Voldemort nagy híve, és még mindig fogalmam nincs arról, hogy mi a köze Féregfarkhoz.Meg ugyebár Alastor Mordonhoz.A könyvek között rábukkantam egy olyan könyvre, amiben róla írnak.Ex auror, és hivatali fekete bárány, a rabok felét ő küldte az Azkabanba.Jó tudni, hogy ilyen nagy jótevő.Több testrészét is megsebezte, és elveszítette.Például az egyik lábát, amit egy mű lábbal helyettesit.És ugyebár a szemét, amit ugyancsak helyettesit, egy üvegből készült szemmel, ami folyton forog, és átlát vele a saját koponyáján is.Nagyszerű, akkor nem fogom neki a nyelvem kiölteni a háta mögött.
    Hermione sebes léptekkel haladt felém, ezért leraktam a könyvet, és felé fordultam, érdeklődő arccal.
    -Ebben azt írja, hogy Féregfark, avagy Peter Pettigrew, régi barátja volt James és Lily Potternek.Ő árulta el őket Voldemortnak, és a haláluk sehol nem látták.Eljáttszodta a halálát, és úgy intézte, hogy azt higgyék, csak egy ujj maradt belőle, csakhogy, ő egy animágus.És patkánnyá tud változni.Éveken keresztül eljáttszodta a Wisley család patkányát, Makerszt, míg végül fény derült az igazságra, és lelepleződött a titka.Miután elszökött, senki nem tudta hollétét, azt viszont igen, hogy Voldemort híveként, félelemből visszatért hozzá.-olvasta fel Hermione a könyvben szereplő adatokat.Furcsa, mindketten Halálfalók, az egyik nagy híve ennek a mocsok vadállatnak, a másik meg félelemből a híve.Nem sok minden köti össze őket.
    -Hát, már így is elég információt tudtunk meg róluk.-gondolkodtam.Odanyújtottam Hermionénak a könyveket, hogy ő is tudjon többet.A folyosó felől lépteket hallottam.Nem is akárkiét, Harry és Ron voltak azok.-Egy pillanat és jövök, csak beengedem Harryt és Ront.-mondtam, aztán egy szem pillantás alatt kiugrottam az ablakon és megvártam, amíg a könyvtárba érnek.
    Az ajtó kinyitódott, és a két fiú egyszerre léptek be.Mindkettő tekintete megakadt rajtam.
    -Hát te meg mit keresel itt?-kérdezte Ron csodálkozva.
    -A hot-dogos kocsit.-feleltem cinikusan.A családom már teljesen megszokta szarkasztikus beszólásaimat, szóval arra nem készültem fel, hogy Ron összevonja a szemöldökét, és amolyan "mi van?" kifejezéssel az arcán, bambán figyel engem.
    -Amúgy, pont titeket vártalak, szóval, gyertek.-mondtam, majd Ront a hátamra kapva az ablakhoz léptem.-Kapaszkodj erősen, és ne sikíts.-figyelmeztettem, majd egy röpke mozdulattal átmásztam a könyvtár másik felébe, és letettem Ront.Aztán visszamásztam Harryért, és őt is átvittem, mind a ketten csodálkozva néztek rám.
    -Azt mondtad, hogy erős vagy, de hogy ennyire.-csodálkozott Harry.Na igen, a csodálkozást mindenkitől megkapom..
    -Hát, van ez így.Amúgy most azért vagyunk itt, mert fontos adatokat szerzünk Alastor Mordonról, Peter Pettigrewról, és ifj, Barty Kuporról.-ecseteltem nekik, hogy miért is vagyunk itt.Harrynek egy furcsa gondolat járt át a fejét, egy álom.Amit már egy ideje minden éjjel lát.
     Egy öregember egy régi kastélyépület mellett lakik, mint gondnok, és mivel a lámpák a kastélyben égtek, elment megnézni mi lehet az.A lépcsőn felfele menet pedig hangokat hall.Egy fenti szobában emberek vannak.A bácsi közelebb megy a szobához, és lát egy nagy fotelt, amiben valaki ül, és egy másikat, aki letérdel elé.Valami olyasmiről beszélnek, hogy valamilyen problémát meg kell oldani.A bácsi lába mellett egy nagy kígyó siklik el, és a szobába érve a fotelben ülő alak megszólal.Elmondja a szobában tartózkodó két embernek, hogy vendégük akadt, eközben Féregfark az ajtóban áll és az öreg gondnokot nézi.A fotelben ülő ember megszolitja, hogy álljon arrébb, hogy méltón üdvözölje a vendégüket.A következő pillanatban az Avada Kedavra átokkal megöli az embert, és így véget ér az álom.
    -Harry..-szólítottam meg, majd felé fordultam.-Ki az az ember a fotelben?-kérdeztem a szemöldököm összehúzva.
    -Voldemort.-mondta A szemeim elkerekedtek a válasza hallatán.Jó, ezt megértem, de ki az a másik pasas a képben?Hm, azt hiszem nem leszek álom fejtő.Akkor összegezzük, Féregfark és Voldemort újra egymásra talált, és van egy harmadik barátjuk is, akinek kilétéről semmit nem tudunk.Csodás felfedező csapat vagyunk, mit ne mondjak.Ami azt illeti, vegülis többet tudtunk meg, mint reméltük.
    -Mióta van ez az álmod?-kérdeztem.
    -Egy ideje, amióta a nyár véget ért.-felelte.Azonnal előkaptam a telefonom, és tárcsáztam a számot.
    -Alice, segítened kell.-szóltam bele.
    -Cherelle, soha nem szoktál ilyenkor hívni, mi a gond?-kérdezte csilingelő hanggal.
    -Hát, találtam valamit.Harry a nyár óta minden éjjel lát egy álmot, ugyanazt.-miközben elhadartam az egész sztorit, Hermione még utánanézett egy könyvnek.-Szerinted jelent valamit?-kérdeztem aggódva.
    -Nem tudom, Elle, ez nem egy olyan hétköznapi dolog, persze, de azért megpróbálok rágyúrni, hátha látok valamit.Amint megtudok egy kis információt is, szólok neked.-mondta nyugtatóan.Alice mindent meg fog próbálni, azt tudom.És nem véletlen, hogy őt hívtam.
    -Na jó, majd még beszélünk, szia -búcsúzkodtam.
    -Szia, Elle -bontotta a vonalat Alice.A többiekhez fordultam, akik mind egy könyv fülé hajoltak. Odasétáltam, és belenéztem a könyvbe.Nem akármilyen könyv volt, a Sötét varázslatok könyve.És az oldalon, amit Harryék néztek egy gomolyfelhő volt, ami átváltozott egy koponyává, és a száján kisiklott egy kígyó.Nem értettem mi ez, ezért kérdőn néztem.
    -Ez itt a Sötét Jegy, ami összegyűjti a Halálfalókat -magyarázta Hemione -Amikor a kviddics világ bajnokság volt, akkor is láttuk ezt.
    -Hm.. és ha ezt meglátjuk, akkor Halálfalók jelennek meg?-kérdeztem.
    -Igen, Cherelle.És az nem jelent jót, mert lesznek akik meghalnak.Cherelle, a háború elkezdődött a jó, és a rossz varázslók között, amit pedig mi kell megállítsunk -mondta határozottan Harry.Teljesen igaza van, akármelyik pillanatban készen voltam mindent feláldozva harcolni a paprikajancsik ellen.A helyzet az volt, hogy nem tudtuk mi ellen harcolunk, csak hogy jó lesz felkötni a nadrágot.Mert ők sem óvodások ám.
    -Teljesen igazad van, Harry.De most a kutatást hagyjuk abba, mert két perc múlva becsengetnek, és akkor elkésünk az első óránkról Alastor Mordonnal -vigyorogtam-Na menjünk órára.-mosolyodtam el.
    A terem nem volt messze a könyvtártól, szerintem.Ron szerint pedig nekem kilóméterhiányom van, mivel az oda felé vezető úton végig körülötte futottam.Nem voltam kicsit se felpörögve.Az osztályba belépve én és Hermione egy padba ültünk a szélén a második padba.A fiúk pedig a középsőbe, a második padba.Mordon professzor az ajtón belépve elbotorkált a tábláig.A táblára felirat nevét és megszólalt.
    -Alastor Mordon, ex auror és hivatali fekete bárány -mondta felénk fordulva.A hanga mély volt, és tisztelet parancsoló -Azt mondják nektek nem szabad még tudnotok a tiltott átkokat.Hatalmas tévedés!-vitte fel a hangját-Tudnotok kell mivel álltok szemben odakint.-újra a táblához ment-Kit tudja mi a közös bennük?-kérdezte.Hermione egyből felelt rá.
    -Az hogy nincs rájuk bocsánat, a személy..-kezdte, Mordon meg vele egyetemben mondta ugyanezt.
    -A személy aki használja akármelyiket életfogytiglan börtön cellát bérel magának az Azkabanba.Úgy van!-mutatott felénk-Ki tud egyet mondani?-fordult az osztály felé-Wisley.
    Ron készségesen felállt és félénken megszólalt-Hát apám mesélt egyről.Az Imperioról.
    -Igen, apád jól ismeri azt az átkot, régebb sok munkát adott a minisztériumnak.-bólogatott, aztán az asztalhoz ment és egy pókot vett elő az egyik üvegből.A szemem egyre nagyobbra nyílt, ahogy a gondolat menetét hallgattam.Használni akarja az átkot.A tenyerére tette a pókot.
     -Baziteo.-növelte meg a pókot egy emberi fej nagyságára.A pók felé fordította a pálcája hegyét-Imperio.-mondta, majd a pók a levegőben kezdett mozogni, a tanár a pálcáját össze-vissza mozgatta, és a pók annak megfelelően mozgott a levegőben.A pók mindegyik tanuló fejére, vagy kezére rászállt.Draco folyton mindenkin nevetett, ezért a tanár az ő fejére is rátette, a fiú pedig elkezdett kiabálni, hogy szedjük már le.
    -A csípése halálos -"nyugtatta" meg a tanár Darcót.-Mit csináljunk vele?-kérdezte majd a vízzel tele lévő kancsó felé emelte a bogarat.Ez után visszatette a tanári asztalra és újra az osztályt kérdezte.
    -Ki tud még mondani egyet?-kérdezte nyugodtan.-Longbottom.
    Nevil lassan kibotorkált a tanárhoz.-Én csak egyről hallottam, a Crucióról.-mondta nagyon halkan.Abban a pillanatban bebocsájtást nyertem Neville emlékeibe.Láttam a múltját.Több szenvedésen ment keresztül, mint az egy gyereknek normális lenne.A szüleit ezzel az átokkal kínozták, addig amíg meg nem bolondultak.
    -Crució-mondta a tanár a pók felé tartva a pálcáját.A pók vonaglani és sikítozni kezdett.Hermione mellettem nagyon rosszul érezte magát a pók miatt és odasúgta nekem, hogy csináljak valamit.Más választásom nem volt, meg kellett kínoznom.A tanárra néztem és egy eszelős fél mosolyra húztam a szám.Mordon csakhamar a földre rogyott és hánykolódni kezdett, meg kiabálni.A tanulók mind elkerekedett szemmel nézték, ahogy a tanár szenved.Én minden esetre élveztem a műsort, és mellettem Hermione is.Abbahagytam a kínzást, a tanár pedig mindenkinek a pálcája utolsó varázslatát megnézte.Hiába, hiszen senki nem használta a bűbájt.
    -Ki volt az?Tudom, hogy valaki használta a varázslatot.-mondta körbenézve rajtunk.-Jól van, ha senki nem volt, folytatjuk.Mi a harmadik tiltott átok?Miss Granger.
    -Nem tudom.-mondta félénken, de tudta, de még mennyire, hogy tudta.
    -Hát nem baj-mondta, fogta a pókot és az asztalunkra helyezte.-Avada Kedavra-ahogy kimondta az átkot,a pók kimúlt.
    Hermione meggyötört arcát a vállamba temette.
    -Ezt az átkot senki nem tudja kivédeni-drámai szünetet tartott-De ebben a teremben van két diák, aki túlélte ezt-mosolygott erőltetetten.Az osztályban egy csodálkozás hullám ment végig.-Bizony, álljatok csak fel-nem igazán volt kedvem felállni, de hát azt kell csinálni amit a tanár mond.
    Harry meg én a padon támaszkodva felálltunk.Minden szem pár rám irányult, azt már tudták, hogy Harry keresztül ment ezen, de azt nem, hogy én is.Draco pillantása szinte keresztülmetszett. Semmit nem tudtam az arcáról leolvasni, csak a zavarodottságot.

_________________________________________________________________________________


    A folyosón végig gyalogolva azon gondolkodtam, hogy mi volt annyira furcsa nekem Mordonban.A gondolatai, egyértelmű.
    "Nem szabad, hogy eltérjen a viselkedésünk.Nem jöhetnek rá, hogy nem Ő vagyok.Akkor a Nagy Úr nagyon csalódott lenne.És az nem fordulhat elő." Nem igazán értettem belőle sokat.Az biztos volt, hogy benne van Voldenort, de a többire sehogy nem tudtam rájönni.
    -Nekem ez nagyon zavaros-mondtam a többieknek.-Sehogy sem áll össze a kép.Nincs összefüggése az egésznek.Nagy valószinűséggel egy másik embert játszik, és próbál az ő helyében lenni.Azt nem tudom, hogy ő van más testben vagy egy másik ember van Mordon testében, de mindenképp köze van Tudjuk kihez.-magyaráztam, miközben a következő óránkra igyekeztünk.
    -Teljesen érthető, nem akarja, hogy akárki is rájöjjön ki is ő valójában.De az már nem annyira ki is lehet ez az ismeretlen alak, aki Tudjuk ki csatlósa.Valószinűleg azért van itt, hogy közelebb kerüljön Harry-hez.-mondta Hermione.Ahogy a folyosókon végigmentünk mind a négyen a gondolatainkba merülve lépkedtünk egymás mellett.Alastor Mordon titkába akartunk belelátni, nem nagy sikerrel.


    Hi!!:) Mindenkitől elnézést kérek a nagy kihagyásért, de nem volt túl sok időm erre is meg arra is, úgyhogy késtem a résszel, de most itt van!Remélem tetszett! :) A következő részt majd hozom ahogy tudom, addig is Love Harry Potter 4ever!! :) 

*DoRcs