- Minek köszönhetem a jelenléted?- mosolyodtam el.
- Az ellenállhatatlanságodnak.- válaszolt hetykén, mintha csak az időjárásról beszélne. Meglepett a kijelentésével. -És annak, hogy meg szeretném kérdezni, eljönnél-e velem a karácsonyi bálra?-mosolygott ártatlanul és kivillantotta az összes fogát, a halvány zöld szemei csillogtak a vágytól. Éreztem a vérében az adrenint, izgult amiatt, hogy igent mondok-e. Igent mondtam volna akkor, ha biztos lennék, vele akarok menni, de ez sajnos nem igaz, van egy fiú, akit jobban szeretném, ha elhívna. Akaratlanul is a madrekárosok felé pillantottam és megláttam a szőke hajat, a világoskék szemeket, ahogyan engem pásztáznak, mintha csak minden rossz mozdulatomra ugrana. Jerome is felé fordult, de a fiú már nem volt ott.
- Jerome, szívesen elmennék veled, de ha nem haragszol, még gondolkodom rajta.-mondtam neki őszintén, láttam rajta, hogy meglepődik, de nem sokáig foglalkoztatta a dolog.
- Azért majd időben szólj, hogy ne kelljen egyedül mennem.-kacsintott, és egy féloldalas mosoly kíséretében kiment a teremből. Az emberek csak jöttek-mentek a teremben, egyesek beletették nevüket a Serlegbe, voltak akik csak nézték az eseményeket. Nem éreztem igazságosnak, hogy nem indulhatok a versenyen, hiszen elmúltam már nagyon rég tizenhét. Egy évszázaddal ez előtt történt.
Hirtelen nyomást éreztem kétfelölről a padon, persze, hogy George és Fred voltak. Mindketten rám emelték a tekintetüket és vigyorogva néztek. A gondolataikat nehéz volt nem meghallani. Feléjük pillantottam és elmosolyodtam.
- Nem.-közöltem egyszerűen, ők viszont nagy, kutyaszemekkel néztek rám. - Úgysem működne. -erősködtem, szinte biztos voltam abban, hogy Dumbledore rám vonatkozóan is tett egy bűbájt a Kupa köré. A fiúk viszont annyira erősködtek, hogy végül megadóan lelépdeltem a Serleg mellé, a kezembe adták a cédulákat a neveikkel. Tettem egy lépést a Kupa felé, átjutva a korellenörzőn és bedobtam a cédulákat. Azonnal hatalmas zúgolódás lett, hiszen ők úgy tudják nem vagyok tizenhét éves. Egy pillanattal később a Kupából kék fénnyel kirepült két cédula, én meg hátraléptem egyet. Egy mély hang szólalt meg a Serleg belselyéből:
- Cherelle Cullen, az a szábály amely kimondja, hogy tizenhét év fölött indulhatnak csak a Tusán, rád is érvényes. Még akkor is, ha te nem vagy annyi.- mondta Dumbledore barátságos hangon, kissé elmosolyodtam.
- Elnézést, professzor úr.- mosolyogtam huncutan. A nagy fény kialudt és csak pislákolt a kék láng. Harry, Ron és Hermione felém fordultak.
- Még valami amit nem említettél?-vonta fel a szemöldökét Hermione.
- Attól, hogy vámpír vagyok és elmúltam már egy századja tizenhét, nem jelenti, hogy Dumbledore eszén túljárok.-mosolyogtam. Éreztem Draco pillantásait magamon, hátrafordultam és úgy nézett engem, mintha nem értene semmit az ég-világon. A hűvös tekintetét rám szegezte és mintha csak mágnes lenne úgy vonzott a tekintete. Fogalmam nincs miért húz benne engem valami, de nem is érdekel, ha a sors úgy akarja, hogy az övé legyek, az leszek. S bár néha hiú ábrándok kísértenek, nem fogok rá akaszkodni, azt senki sem szereti.
***
A professzorok a Serleg termébe soroltak minket, mindenki padokra ülve várta az eredményeket. Dumbledore és a tanári kar mind egymással tanácskoztak, arról, hogy kik lesznek az esetleges versenyzők. Miután mindenki bevonult a terembe, Dumbledore végigvezette a kezét a gyertyák vonalán és azok sorra kihunytak, már csak a Kupa kék, hideg fénye vilagított meg mindent. A professzor felemelte a kezét és az első cédula a kezében landolt.
Rápillantott aztan elkiáltotta magát: -A Dumstrang versenyzője Victor Krum!- a név hallatan Victor a levegőbe bokszolt örömében. A professzorokhoz sétált és beállt Igor Karkarov elé. A második cetli is kiröppent a Kupából.- A Beaxbatons versenyzője Fleur Delacour!- Fleur örömteljesen elmosolyodott és odaállt Olimpe Maxima mellé.- A harmadik és egyben utolsó versenyző pedig, nem más, mint... -tartott szünetet, míg az utolsó papírka is a kezébe röppent- Cedric Doggory, a Roxfort tanulója!-Cedric elvigyorodott és a barátai lökődésére odasétált McGalagony professzor mellé.
-Megvannak a versenyzők!- mutatott Dumbledore a három fiatal felé. Valami furcsa erőt éreztem a Trimágus Kupa felől, mintha egy megmagyarázhatatlan dolog lenne készülőben, jól éreztem, mert Piton professzor is azt kezdte el kémlelni. Egy papír fecni szállt ki a Kupából, Piton pedig Dumbledore kezébe adta azt. Dumbledore zavartan pillantott a papírdarabra, aztán elkerekedett a szeme. Ahogy a névre gondolt, nekem is ugyanaz volt a reakcióm, lassan Harry felé pillantottam és kétségbeesetten lestem, hogy mit fog reagálni.
- Harry Potter.- mondta Dumbledore, kissé megbicsaklott hangon, aztán újra kimondta a nevet, hangosabban. A teremben mindenki kivétel nélkül Harryre nézett. Lassan a vállára tettem a kezem és lágyan meglöktem őt. Még egyszer hátra pillantott és aztán McGalagony professzor mellé állt, aki megynugtató kézmozdulatokkal simított végig a fiú haján, olyan volt neki akár a saját fia. Dumbledore intett egyet a kezével és a kiválasztottak a tanáraikkal együtt vonultak be egy helyiségbe. Azonnal utánuk rohantam, már arról folyt a szó, hogy Harry maga dobta-e a Serlegbe a nevét vagy megkért valakit.
- Nem kért meg senkit, sőt még csak nem is ő dobta bele.- védtem azonnal, minden szempár rám szegeződött, és a Harryén, Dumbledoreén és McGalagony professzorén kívül mindenki hitetlenkedve figyelt.
- Hiszek neked, Cherelle.-bólintott az igazgató.
- Én viszont nem.- fogott bele mondanivalójába Olimpe Maxima kisasszony - Nem hiszem, hogy a kis fruska igazat mondana. Miért bíznánk benne? Hiszen csak egy diák!
- De a legkiemelkedőbb mind közül, mindenféle képpen.- kacsintott cinkosan Dumbledore, elmosolyodtam.- Teljes mértékben hiszek Cherelle igazában, viszont azt én sem tudom ki dobhatta a nevét a Serlegbe. Ha megkérhetlek próbáld kideríteni ki csinálhatta ezt.- nézett újból rám, bólintottam aztán távoztam.
Ahogy kiértem, a tömegbe sodródtam, de gyorsan kivánszorogtam és a hálókörzet felé vettem az irányt. A klubbhelyiségbe érve nagy zavart észleltem, tudtam, hogy mind Harryn gondolkodnak. Még a Dumstrangosok is, akik között ott ült Jerome is, selytelmesen nézett zöld íriszeivel, amelyek olyan áthatóak voltak, hogy az ember azt hinné minden titkodat kiolvassa csak a szemedből. Elmosolyodtam mikor csak úgy elpirult. Miért kell olyan csodálatosnak lennie? És miért vagyok olyan szerencsétlen, hogy belezúgtam? A gondolatai biztosan rólam szóltak, mivel a lelki szemei elött én lebegtem, a barna fürtökben végződő hajammal, a türkíz szememmel, vörös ajkaimmal, és nem meglepő módon, pucéran, ahogy felé igyekszek. Megráztam a fejem és próbáltam másra gondolni, de nem ment, mind egyre az volt elöttem, hogy Jerome és én. Döntések közt vergődtem, tanácstalan voltam.
A könyvet amit kinyitottam már vagy negyed órája bámultam, olvasás nélkül, ez Hermionénak is feltűnt, ezért enyhén meglengette elöttem a kezét. Felé emeltem a tekintetem.
- Cherelle, téged elhívott valaki a bálra?- kérdezte, a lányokkal éppen erről beszéltek. Tegnap ment végig a sulin a hirdetés, hogy lesz majd egy karácsonyi bál, ami igazából elég távol van, de azért mindenki már készül rá.
- Igen, de még gondolkozok. Hát titeket?- érdeklődtem egy aranyos mosoly kíséretében. A lányok azonnal mind mesélni kezdtek, hogy ki kit hívott meg, kiről tudják, hogy együtt mennek. Aztán egy komolyabb témára vergődtük magunkat, ha lehet így mondani. A ruha, csupa nagybetűvel, kivilágítva a Broadwayen. Ez amolyan lányos dolog, mindenki a legszebb akar lenni és a legjobb formáját akarja hozni, s bár a fiúk elintézik egy vállrándítással, mi lányok elég sokat vacilálunk ezen.- Nekem Alice elküldi majd a ruhát, mert ő meg Rosalie választják ki, még csak beleszólásom sincs, csak annyi, hogy fehér legyen.- ecseteltem, a lányok pedig minden figyelmüket nekem szentelték, ha lehet így mondani, imádtak. Ahogyan beszéltem, ahogy kinéztem, ahogy viselkedtem, mindent, nem csoda, vámpír vagyok és nem is hibáztattam őket e miatt. Félreértés ne essék, nem az imádatukért voltam velük, hanem, mert nagyon barátságosak és nyíltak voltak velem, az új "fura" lánnyal. Igen, eltelhetett már két napja annak, hogy idekerültem, sok helyen még mindig én voltam a téma, ami kissé zavart.
A csevejünknek hamar vége szakadt, mert megérkezett Harry a klubbhelyiségbe, azonnal mellé álltam és anélkül, hogy akárkivel egy szót is váltott volna a szobájukba vezettem. Az ajtóban megszólalt:- Azt akarják, hogy résztvegyek, hogy legyek a negyedik bajnok.
- Te az akarsz lenni?- kérdeztem.
- Fogalmam sincs, úgy érzem meg kell mutatnom, hogy vagyok olyan jó, mint bárki más közülük, de félek ettől az egésztől. Mi van ha csak lejáratom magam?- fel tudtam fedezni a kétséget a szemében.
- Te Harry Potter vagy, nem fogod lejáratni magad! Meg fogod mutatni, hogy a te is érsz annyit, mint a neved. Hogy kiérdemelted a rangod és büszke vagy erre, én hiszek benned Harry, ne kelljen csalódnom!- szegeztem rá az ujjam. Csak mosolyogva bólintott, majd bement a szobájukba, én is úgy döntöttem, hogy ideje aludni, ezért a szobánkba mentem. Átvettem egy bő pólót, ami az Emetté volt, aztán befeküdtem aludni.
Hajnal tájt arra ébredtem, hogy a fiúk szobája felől nagyobb a zaj a megengedettnél, ami a csend. Ezért úgy döntöttem átmegyek "rendet rakni", felkötöttem a hajam és átvonszoltam magam. Az ajtó nyílására mindenki odakapta a fejét, csodálkozva néztek rám.
- Fiúk, fél öt, miért nem alszotok?- kérdeztem nyújtozkodva.
- Cherelle, sexi vagy.- kiáltotta oda nekem egy srác. Igaz meglepődtem, mégsem tudtam a fiúnak felróni, hogy hülyeséget mondott, majdnen az egész combom kilátszott. A srácok mind röhögésben törtek ki.
- Nem erre a válaszra számítottam.- vontam fel a szemöldököm. Neville készségesen válaszolt.
- Nem vagyunk álmosak, és el akartuk ütni az időt.- felelte szelíden. Elmosolyodtam miközben megforgattam a szemem.
- Akkor ha megkérhetlek kicsit halkabban tegyétek ezt meg.- néztem végig rajtuk. Jerome újra azokon a dolgokon gondolkodott, és már kezd rossz hatással lenni rám ez a dolog. Miután kimentem a szobájukból csettintettem egyet és megjelent egy kis levél Jerome kezében. A gondolataiban olvastam, és ahogy észrevettem, meglepődött. Végigolvasta a két apró sort, majd ügyelve arra, hogy senki ne vegye észre, betette az utazó ládájába.
***
Mikor Harry visszajött a Nagyterembe egy levéllel a kezében, amit Siriustól kapott, elég vidámnak tűnt ahhoz képest, hogy most még Ron sem hisz neki. Azt állítja a vöröske, hogy Harry dobta a nevét a Serlegbe. Akárhányszor bizonygatja Harry az igazát, hogy nem ő volt, Ron nem hisz neki. Hermione és én még csak meg sem próbálunk beszélni vele ez érdekében, tudjuk, hogy nem sokra mennénk vele.
A délutánt az udvaron töltöttem, olvasással, majd mikor az árkádok alatt siettem vissza a klubbhelyiségbe, már este volt. Így nem is láttam ki jön szembe, mert őszintén nem is figyeltem, ezért szegyénynek nekiütköztem. "Szerencsémre" fel is ütöttem, mire utcakölyköket megszégyenítő káromkodásba kezdett a szőke mardekáros.
- Nem tudsz kicsit jobban figyelni?- kérdezte, majd rámnézve enyhült a tekintete.- Cherelle, nem vettem észre, hogy te vagy.- vakarta meg zavartan az állát, mikor felállt.
- Az igazság az, hogy én sem nagyon figyeltem.- húztam el a szám szégyenlősen. Furcsa, a közelében mindig megmagyarázhatatlan érzés lesz urrá rajtam, minden egyes pillanatban mikor találkozunk, olyan, mintha akkor ismerném meg.
- Meg akartam kérdezni, hogy eljönnél-e velem a karácsonyi bálra?- tette fel a kérdést, nem úgy ahogy Jerome, hanem olyan sármosan, mint aki tisztában van az adottságaival. S bár magabiztos volt, láttam a szemében a bizonytalanságot. Nagyot sóhajtottam, majd a szemébe néztem.
- Engem már elhívott valaki, Draco, de nem mondtam neki igent, mert azt mondtam, gondolkodok. És ha őszinte akarok lenni, rajtad gondolkodtam, hogy elhívsz-e vagy sem, mert azt hittem akkor majd fogom tudni a választ, de nem. Őszintén nem tudom mit csináljak.- ingattam a fejem össze-vissza. Nem éreztem magam sose ilyen bizonytalannak. Itt állt elöttem a megtestesült tökéletesség és én nem tudtam dönteni. Sose voltam bizonytalan személyiség, mindig tudtam mit akarok, most viszont úgy érzem a fejem üres.
- Ki hívott el?- kérdezte csendesen az elöttem álló szőkeség.
- Jerome.-válaszoltam suttogva. Olyan arcot vágott, mint aki megvilágosodik.
- Említette, hogy elhívna, viszont nem gondoltam volna, hogy megteszi.- bólogatott.- Úgy látom akkor lekéstem az első helyért járó díjról.- harapta be a száját. Abban a pillanatban hatalmas idiótának éreztem magam, szinte kínzott a vágy, hogy elordítsam magam, "Veled megyek, Draco Malfoy!", de nem tettem meg. Ő pedig keservesen nevetve rázta meg a fejét és visszaindult oda, ahonnan jött. Egy hirtelen ötlettől vezérelve utána szaladtam.
- Draco!- kiáltottam utána, azonnal megfordult és rám nézett, öt lépés lehetett közöttünk, mégis tisztán hallottam a heves szívverését.- Ha megígérem, hogy veled táncolok, akkor úgy jó lesz?-kérdeztem bizonytalanul. Tudtam ez nem ér fel azzal, hogy vele megyek, de azt reméltem ez nem tántorítja el attól, hogy kűzdjön értem. Hirtelen megtette az utolsó kis távolságot is köztünk. A meleg hüvelykujját az arccsontomra téve, megbabonázva nézett szinte szürke szemeivel rám, végighúzta ujját az arcom vonalán, majd az államat megfogva válaszolt.
- Minden álmom fölülmúlná, ha velem táncolna, Mrs. Cullen.- mormolta még mindig az arcom fogva. A hideg kirázott, annyi szenvedély volt ebben a mondatban. Szinte fájt, mikor elengedett, majd lassú léptekkel távozott, én pedig ott maradtam gyagyán mosolyogva a folyósó hideg falai közt.
Mikor a klubbhelyiségbe értem, Harryt a kandallónál találtam. Odamentem hozzá, majd mikor megláttam Sirius arcát kirajzolódni a parázs közül, legugoltam hozzá.
- Szia, Cher.-mosolygott rám Harry.- Sirius, Ő Cherelle, a vámpírlány.-elkuncogtam magam a megnevezésen.
- Szervusz, Cherelle.- köszönt Sirius.
- Örvendek.-mosolyogtam. A fülem hegyeztem minden zajra, mivel nem szabadott senki sem tudja, hogy Harry beszél valakivel. A fiúk körzete felől halk neszt hallottam, persze, hogy Jerome volt. Mialatt Harry és Sirius még mindig beszéltek, felrohantam a két háló közötti térre. Az ajtó nyílt, s én úgy tettem, mintha csak most érkeztem volna fel.
- Szia, Cherelle, hát te?- kérdezte Jerome meglepődve. Megvontam a vállam.
- Most jöttem vissza a könyvtárból.- hazudtam könnyedén.- Te?
- Nem tudok aludni, és nem akartam a többieket zavarni a fénnyel, ezért gondoltam lemegyek.- vont vállat, s már indult is volna le, ha nem állok az útjába. Nem szabadott leengednek, ezért a mellkasára tettem a kezem, és az ablakhoz toltam.
- Nem említettem, hogy veled megyek a bálra.- mondtam magabiztosan a zöld szemeibe nézve, azok pedig a szavamra felcsillantak. A keze a derekamra csúszott, majd mikor az ujjai a gerincem vonalára estek, kihúztam magam, így a mellkasom az övét súrolta. A szemei hol a szám, hol a szemeimet nézték, aztan egyszer csak megunta ezt a játékot, és lecsapott az ajkaimra. Hevesen csókolt, mintha most látna utoljára, mintha ez lenne az utolsó estéje velem. A kezem a hajába vezettem, a kezei felkutattám az egész hátam, ezért lennebb csúsztak a fenekemre. Nyelve bejutásért kiáltott, s mivel nem adtam meg, belemarkolt a fenekembe, mire a szám elnyílt és ő a pillanatot kihasználva befurakodott. Nem is bántam, egymás szenvedélyét élvezve álltunk ott egymásnak feszülve, de mikor a gondolatai más vizekre eveztek, kissé feszengtem a karjai között. Enyhén el is toltam magamtól, majd meglepett szemébe nézve nyomtam egy utolsó puszit az ajkaira.
- Remélem ez után tudsz majd aludni.- mosolyogtam rá. Kajánul elvigyorodott, majd felhúzta a szemöldökét és nevetve megrázta a fejét. A fejemmel az ajtajuk felé intettem, majd miután besétált, én is elmentem aludni.
***
Reggel Harry, Neville és én lementünk a tóhoz, Harry tanult, Neville a tavi növények között kutatott, én pedig a fákon ugráltam. Kellett az edzés, ezért egyikről a másikra szökkenve közlekedtem, Harry néha rám pillantott, hogy jól vagyok-e, Neville viszont azt hitte leléltem. Nem is nagyon figyeltem rájuk, viszont mikor három személy lépteit hallottam, figyelni kezdtem.
- Mond meg neki!-utasította Ron Hermionét, majd taszított rajta egyet, s csendben állt tovább. Hermione odasétált Harryhez, majd ledarált neki egy hatalmas szöveget, aminek gondolom az volt a lényege, hogy Hagrid hivatja Harryt.
Harry zavartan pillantott Mióra, majd megrázta a fejét.- Ebből semmit nem értettem.
Hermione nagyot sóhajtott, majd visszasétált Ronhoz, majd vissza Harryhez.- Muszály az egészet elölről kezdjem?- Harry csak nemlegesen válaszolt- A lényeg, hogy Hagrid hivat.
- Ezt Ron nem tudta volna elomdani?- intett a fejével a vöröskére. Ron felhúzta az orrát és a már mellette álló Hermione fülébe akarta súgni a választ, de ő félbeszakította.
- Elég! Nem vagyok a baglyotok!- fakadt ki majd megfogta Ginny kezét- Gyere, Ginny, menjünk.- majd elviharzott, a sarkukban Ronnal. Egy kecses mozdulattal leugrottam a fáról. Harry vállára tettem a kezem.
- Menj, fontos!- szoltam rá, majd a fejemmel arra intettem, ahonnan Hermioneék jöttek. Ő azonnal el is indult a nyomukba, mi pedig ott maradtunk Nevillel.
- Azt hittem rég nem vagy itt.- mondta csendesen.
- Pedig igen, csak edzettem a fákon.- válaszoltam, majd sóhajtottam egyet.- Vissza megyek, jössz?- kérdeztem, Neville bólintott, majd együtt elindultunk a klubbhelyiségbe.
A délutánt a klubbhelyiségben töltöttem és feltűnően kerültem Jeromeot. Mikor Harry megérkezett, már rég mindenki aludt. Odasétált hozzám a kandallóhoz, majd leült.
- Az első próba, sárkányok.- fújta ki a levegőt.- Hogy fogok én elbánni egy sárkannyal, Cherelle? Egy Dementort legyőzök vagy egy bűbájtant Pitonnal kibírok, de egy sárkány?!- rám nézett, majd feltette a kérdést:- Segítesz megásni a síromat?
Kérdésére elnevettem magam, Harry akármennyire is parázik ettől a próbától, teljesíteni fogja, tudom.- Harry, nem lesz semmi baj. Odamész, nyersz aztán eljössz, és ugyanezt az összes próbával.- bátorítottam. Hittem benne, és ez erősebbé tette, tudta, hogy akármi is lesz, mi ott leszünk neki. Mindannyian.
***
Reggel az órák hamar elteltek, s nem is vettük észre mennyire eltelt az idő, csak mikor az udvaron keresztül követtem Harryt. Cedricet egy kisebb csoporttól félrehívva nagy kíváncsiságot váltott ki az emberekből. Én csak mellettük álltam és figyeltem. Harry elmondta neki, hogy mi lesz az első próba, majd indulni akart, de Cedric megfogta a kezét.
- Harry, a kitűzők...-mutatott rá néhányra, amiket a diákok nagyja viselt-Nem is tudtam róluk, ha akarod megmondom, hogy ne hordják.-rázta a fejét sajnálattal a szemében.
- Nem, semmi baj.-mondta Harry elhúzott szájjal, majd az árkádok felé igyekezett, de Draco és néhány mardekáros már kinézték maguknak, úgyhogy nem igen volt választásunk az eltűnés.
- Potter, képzeld, Malfoy apja fogadott, hogy öt percig sem bírnád az arénában.-dicsekedett Crack, mintha csak a saját kőgazdag apjáról beszélne. Láttam Draco arcán, hogy nem igazán díjazza Crack dicsekedését, ezért gyomorszájon vágta a könyökével.
- Kuss legyen, Crack.-szólt rá erélyesen.- Bocs, Potter.-elnézés kérését egy mosollyal díjaztam, amit ő azzal viszonzott, hogy elpirult. Harryvel tovább indultunk volna, ha Monstro nem akarta volna megátkozni Harryt, azonnal hátrafordultam, majd egy pillantással a földre kényszerítettem. A földön vonaglott, jajveszékelt és izzadt, mikor már úgy éreztem, abbahagytam és közelebb léptem, hogy rálássak az arcára.
- Ha még egyszer megpróbálod megátkozni Harryt, magam tépem ki a karod a helyéből.-vicsorogtam rá.Sajnos nem pont jó időzítés volt, mert a nap pontosan az arcom közepére sütött, s ekkor szokott látszani a szemfogam. Nem kis meglepettséget váltott ki ez a kis "jelenetem". Azonnal az árkádok hűs árnyéka közé léptem, s mivel Harry elment mkrdon professzorral, én egyedül vágtam neki az utamnak a könyvtár felé. Azonban a tervem meghiusult, mikor egy kihalt folyosóra értem, Draco a csuklómnál fogva fordított maga felé, majd a szemembe nézett. Ez a pillantás olyan volt, mint eddig soha, undorodás, csodálkozás és meglepettség keveredett benne, és ezt nem tudtam hová tenni.
- Mi zaklatott föl ennyire?-kérdeztem a szemem kissé összehúzva. Összehúzta a szemöldökét és elnyílt a szája. Abban a pillanatban tűnt a leggyönyörűbbnek, nem volt tökéletes, de nekem pont megfelelt, a maga kis tökéletlenségeivel együtt. S bár még mindig nem tudtam, hányadán állunk, igazán közel kerültünk egymáshoz.
- Láttam valamit... a szádban... nem is tudom, hogy mondjam, mintha... hatalmas szemfogak lettek volna.- láttam, hogy összezavarodik, nem volt biztos a dolgában és nem akart tévedni, Ő soha nem tévedhet. Felvontam a szemöldököm és készségesen kinyitottam a szám, hogy lássa, semmi különös nincsen ott. Zavarodottan pillantott rám, majd a szeméből eltűnt a zavar és a nyugodtság vette át a helyét, majd nagyot sóhajtva szólalt meg:- Akkor tévedtem.
- Mindenki tévedhet, nem te vagy az egyetlen akinek nem nézik el, ha hibázik.-mondtam csendesen.
- A te szüleid is a legtöbbet várják el tőled?-csodálkozva nézett rám, a válaszom követelve.
- Nem.-nevettem az arcába, hogy ezzel kissé oldjam a feszültséget. Előre nem vette a lapot, aztán mikor leesett neki, elnevette magát. A mosoly gödröcskék ellenállhatatlanná tették őt, s először láttam őt felszabadultnak.- Mennem kell, Harrynek szüksége van rám.-mosolyogtam rá. Szomorúan tekintett rám, aztán megfogta a kezem, megcsókolta és elment. A tette hirtelen ért engem, s bár nem voltam felkészülve rá, jól esett a kis gesztus.
Nem tudtam Harry merre van, de renéltem megtalálom. Húsz perc után kiderült, hogy sikertelenül keresem, nem találom. Így inkább elindultam a klubbhelyiségbe, de semmi különöset nem észleltem, mindenki a holnapi tusára készül, mind nagyon izgazottak. Talán én vagyok az egyetlen akit annyira nem csigáz fel ennek az élvezete. Természetesen ott leszek, és szurkolok Harrynek. Úgy döntöttem elmegyek aludni, s az ágyamba bújva egyből elnyomott az álom.
Hello, amigos! Nem rég történt, hogy részt hoztam, most itt vagyok egy újabbal. Remélem tetszett, ha igen, akkor komizzatok, iratkozzatok, stb... Imádlak titeket! ❤
Ölel titeket: *DoRcs
